Hobbi műhely Oktatóink

Oktatóink

Füri Katalin, művészettörténész

10 éve tanítok a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Művészettörténész társaimmal múzeumi vezetéseket tartunk, melyek a játékos családi vezetéstől kezdve az interaktív párbeszédre és a komoly népszerűsítő ismertetőre épülő tárlatvezetésig, mindenkihez - gyerekekhez és öregekhez - egyaránt szólnak. Művészettörténeti oktatói munkám mellett grafikusi tevékenységet is folytatok.
 

Bárkovics Bea, művészettörténész.

1997-től a Nagyházi Galériában kezdtem művészettörténészként, és műtárgybecsűsként. Eközben az ELTE művészettörténet szakra jelentkezőknek tartottam felvételi előkészítőt. 2000-től a Mission Art Galériában dolgozom. Szakterületem a 20. századi magyar festészet, ezen belül a Nagybányai festészet.
 

Vörös Olívia, tanár, tanító

Az ELTE mozgókép és médiaismeret szakán szereztem diplomát 2002-ben. Ezt a modultantárgyat általános iskolában tanítottam három évet. Dolgoztam szerkesztő-riporterként a kecskeméti helyi televízióban. Filmklubot és közönségtalálkozót vezettem Kecskemét Art mozijában több éven át.
 

Jaksa Ida, virágkötő

Szeretettel köszöntelek! Megismerkedésünket azzal kezdeném, hogy nagyon örültem Barátaim felkérésének, miszerint a virágkötészet titkaiba kellene Önt/Téged beavatnom.

A virágok szeretetét gyermekkorom óta őrzöm. Szenvedélyem később hivatásommá vált. Üzletem "virágoskert menedék" - én így gondolom. Ahová olyan ember is szívesen bejön, aki éppen nem akar vásárolni, csak magába szívni a színeket, az illatokat, s közben megnyílik a lélek, én pedig csak hallgatom az örömeiket, fájdalmaikat. Korán ráébredtem, itt nem csupán arról van szó, hogy a hozzám betéro kér egy csokor virágot, hanem sokkal többről. Valójában a csokrok, amiket kötök a lélek tükrei, üzenet azoknak, akiket megörvendeztetünk egy-egy virággal, és közben lelküket simogatjuk.

Az én találkozásom Önnel/Veled arról szól, hogy feltárjuk a szeretetnek azon formáját, amit egy saját magunk által alkotott csokorban, egy szál virág feldíszítésében, vagy egy szívhez szóló csomagolásban adhatunk.

A kurzuson megmutatom hogyan használhatjuk tudatosan szépérzékünket, miként tehetjük apró praktikákkal szebbé otthonunkat, úgy hogy mindeközben kibontakoztatjuk saját kreativitásunkat.

Szeretettel várlak/várom,

Jaksa Ida

Bölcs Szavak

''Utak úgy lesznek, hogy járunk rajtuk.''

- Hans Kudszus

szombat, szeptember 04, 2010

Ki olvas minket?

Oldalainkat 7 vendég böngészi

Elérhetőségek

Klasszis Oktatás

1085 Budapest, Horánszky utca 10. 

Tel: 06-1-266-1378
Mobil: 06-70-619-5713
06-70-619-5705

Email: info@klasszisoktatas.hu Web: www.klasszisoktatas.hu

Bővebb információ


felnõttképzési nyilvántartási szám
00064-2010

Hamarosan induló képzéseink

Facebook Fanbox 1.5.x.0

Klasszis Keresés