Virágkötészet

Virágkötészet

Hobbi szinten

A kurzus alkalmas arra, hogy a résztvevők betekintést nyerjenek a virágkötészet világába, használható tudást kapjanak arra, hogy otthonukat kedvük szerint dekorálják, vagy tovább tanulják a virágkötészetet egy államilag elismert OKJ-s bizonyítvány megszerzésével.

A kurzus 8 alkalomból épül fel, szombat délutánonként 14 órától 18 óráig.

A kurzus helyszíne: 1085 Budapest, Horánszky utca 10.

A kurzus díja: 34.900.- Ft, mely az anyagköltséget is tartalmazza.

Fontos tudnivaló, hogy a kurzus során mindvégig figyelembe vesszük az egyéni igényeket – ki miért jött, mit szeretne megtanulni, sőt fontos lehet az is, milyen színekkel szeretne dolgozni, hiszen mindenki hazaviheti, amit készített. Minden egyes alkalom azzal zárul, hogy megbeszéljük, mire lesz szükség a következő foglalkozáson. Természetesen az évszaknak megfelelő alapanyagokkal dolgozunk, akár saját magunk is gyűjthetjük erdők-mezők kincseit.

1. alkalom: Ismerkedés. Beszélgetés a virágkötészet miértjéről és milyenségéről. Áttekintjük milyen anyagokkal és eszközökkel fogunk dolgozni.

2.-3. alkalom: Az élő virágoké a főszerep. Virágcsokrot készítünk vázába, illetve oázisba tűzött asztaldíszt alkotunk.

4.-5. alkalom: A száraz virágé a főszerep. Fali koszorú készítése, ablakdíszek, ajtódíszek.

6.-7. alkalom: Adventi koszorú készítése. Az egyedi csomagolás, alkalmi és hétköznapibb díszítésekkel. Hogyan díszíthetjük különleges módon szeretteink, barátaink, ismerőseink névnapi, születésnapi, alkalmi ajándékait.

8. alkalom: A selyemvirág. A tanfolyam zárása. Értékelés – mit adott nekem?

Amire szükség lesz: normál olló, metszőolló

Lehetőség szerint: drótvágó olló, csípőfogó, ragasztópisztoly

Jelentkezés itt

Bölcs Szavak

''Utak úgy lesznek, hogy járunk rajtuk.''

- Hans Kudszus

szerda, szeptember 08, 2010

Ki olvas minket?

Oldalainkat 5 vendég böngészi

Elérhetőségek

Klasszis Oktatás

1085 Budapest, Horánszky utca 10. 

Tel: 06-1-266-1378
Mobil: 06-70-619-5713
06-70-619-5705

Email: info@klasszisoktatas.hu Web: www.klasszisoktatas.hu

Bővebb információ


felnõttképzési nyilvántartási szám
00064-2010

Hamarosan induló képzéseink

Facebook Fanbox 1.5.x.0

Klasszis Keresés